REGENERATÍV ÉLETMÓD

Screenshot 2022-12-10 at 11.45.09 PM

Folytatjuk a tervezési folyamatot azzal a kérdéssel, hogy Kik vagyunk mi?, és azt vizsgáljuk hogy kik azok, akik a táj részét képezik. Tekintetünket magunkra, kezdeményezésünkre, a tájhoz tartozó emberekre, a munkánk által érintettekre, kedvezményezettjeinkre és az intézményekre fordítjuk, hogy jobban megértsük a közösséget, melyet alkotunk, felismerjük a jellemzőit és a rendszereket, melyek alkotják. Ebben a fázisban a mozgás kezd felgyorsulni, erősödik a dinamika, miközben a kölcsönhatások egyre inkább tudatosulnak és egyre inkább jelen vannak a tervezési folyamatban.

Screenshot 2022-12-10 at 11.45.20 PM

Ez az Regeneratív Életmód fázis kezdete. Használjuk a kék WeMeta kártyát a szakasz megnyitásához. Gondolkozzunk el egy nyitó szertartáson, hogy ráhangolódjunk a következő szakaszra. Használjuk a 4 meta kérdést, hogy az érdeklődést irányítsuk és kiválasszuk a megfelelő gyakorlatokat.

Itt a pillanat eldönteni, hogy melyik WePractice kártyákat fogjuk aktiválni.

Amikor ide megérkezünk, készen állunk a kívánt cselekvések végrehajtására. Az átalakulások, melyek általunk akarnak megvalósulni, mostanra megtalálták a helyüket. Itt a közös tervezési és tanulási folyamatból származó cselekvések készen állnak a végrehajtásra. Átalakulunk! A mozgás ismét lelassul, visszatér a táj felé a kívánt cselekvéseink megvalósítása során.

Screenshot 2022-12-10 at 11.45.36 PM

 

Ez a Regeneratív Életmód szakasz lezárása. Ismét használjuk a kék WeMeta kártyát, az ötletek, meglátások összegzésére és az ünneplésre. Kövessük a tanácsokat a szintézis és ünneplés elősegítésére és egy utolsó kérdéssel összegezzük a fázisban szerzett tapasztalatokat.

Egy lezáró szertartással fejezhetjük be a szakaszt.

VISSZA A WEBOARDHOZ